A sulikezdés gondolatával már egy hete barátkozom. Tegnap estére már egészen haveri viszonyban voltunk, így ki mertem jelenteni, hogy állok elébe ennek az évnek, megküzdök azzal, amit hoz. Hát, talán nem kellett volna ilyen elhamarkodott kijelentést tennem.
A mai naphoz minden kész volt, hogy jól menjen, kikészített, korábban felpróbált ruha, új cipő, amiben magabiztosabbnak érzem magam, új bőrszínű harisnya a régi fehér helyett, elpakolt bizonyítvány és fizetési bizonylat. Tegnap este egy habfürdőt is vettem, amiből tökéletesen (hajat mosva, szőrtelenül, jó illatúan) jöttem ki, majd anyukám be is szárította a hajamat, ami így egyenes lett. Nagyjából.
Reggel viszont kegyetlenül fáradt voltam, olyannyira, amilyenre nem is számítottam. Na igen, két és fél hónap kipihentség után így jár, aki nem alszik eleget... De ettől függetlenül a dolgok rendben mentek, a ruha tökéletes volt, és még egy leheletnyi sminket is volt időm feltenni. Az, hogy fent hagytam a farmeromat (váltóruha), így fel kellett rohannom, ami a cipőmben enyhén nehéz volt anélkül, hogy felkeltsem a nővéremet, de sebaj, megoldottam. Mikor már lent voltam, akkor jöttem rá, hogy nem tettem be egy könyvet se. Ezért molyságomat bizonyító vizsgát tettem azzal, hogy még egyszer megtettem a nehéz utat csak azért, hogy legyen mit olvasnom.
A problémák akkor kezdődtek, amikor kiléptem az ajtón. Ugyanis az eső zuhogott, nekem pedig csak egy esernyőm volt a táskám mélyén. Azért azon a rövid távon megbirkóztam a korábbi legjobb barátomból ellenségemmé avanzsáló esővel. Mikor beültem a kocsiba a tépőzáras táskám felszakította a harisnyámat. Hatalmas dugó volt befelé, de 51-re oda is értünk a sulihoz, úgyhogy az az idegeskedésem is véget ért. Csakhogy kiszállásnál a harisnyám másik lábán is felszaladt a szem. Szépen nézünk ki! Már azelőtt szakadt voltam, hogy egyáltalán a suliba beértem volna.
Szerencsére jó terembe is mentem (idén költöztünk fel a másodikra egy új osztályterembe), bár ott kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy az utolsók között érkeztem. Sebaj, legalább nem voltam egyedül. Barátnőm meg is jegyezte, hogy jó rövid a szoknyám, biztos új. Hát, ezt a szoknyát csak másfél éve használom, szóval igaza lehet. Persze a magassarkúm volt a dologban (mellesleg megjegyzem, aki nem értené, miért emlegetem annyiszor ezt a cipőt, hogy nekem ez az első igazi magassarkúm), amitől hosszabbnak tűnt a lábam és rövidebbnek a szoknyám. Legalábbis barátnőm szerint.
Mivel esett, ezért az évnyitót nem tarthattuk az udvaron (mindenki nagy bánatára). Ehelyett az ötödikesek és a hatodikosok az aulában voltak, míg mi a termeinkből, a hangszórókon keresztül hallgattuk az ünnepélyt. Így azért sokkal jobb volt, hiszen kényelmesen ülhettünk és nem pedig a melegben álldogáltunk, mint ezt megelőző években... Meg aztán, az osztályfőnök a végén már ránk se szólt, így végigbeszéltük az ötödikesek kitűzőzését (mondjuk annyi furcsa volt a dologban, hogy miért a már elballagott tizenkettedikesek vezették be az egyik osztályt, míg ez sosem volt így korábban, de mindegy).
Ezt kis szünet követte, amikor is felfedeztük az új mosdónkat, ami viszont nem felelt meg az igényeinknek, így letámadtuk a korábbit (akkor sem adjuk át az ötödikeseknek a mosdót, ha erőszakkal próbálják elvenni!). Egyébként a mosdókérdéshez hozzátenném, hogy nálunk a mosdó egyfajta szociális helységként is működött az évek során. Ide mentünk, ha bajunk volt és el szerettünk volna vonulni, ha belsőséges beszélgetést akartunk folytatni a barátnőmmel, itt vesztünk össze annyiszor, itt vágott frufrut nekem a barátnőm, itt békültünk, itt igazítottunk sminket, itt vettük fel újra és újra a csengőhang felvételét különböző mobilokkal, itt hülyéskedtünk annyiszor, innen rohantunk ki számtalanszor, üldözve egymást, hol vizes kézzel, hol mással. Szóval nem túlzok, ha azt mondom, a suliban egyike azoknak a helyeknek, ahova a legtöbb emlék köt. Én pedig öt éven keresztül meg se becsültem ezt! Pedig mostantól nem sétálgathatok a terem és a mosdó között telefonálgatva, többé nem tölthetjük ott a szünetünk nagy részét, utolsó pillanatban belépve az osztályterembe, többé nem hülyéskedhetünk ott! Jó, hülyén hat, hogy egy mosdó miatt bánkódok, de mégis! Valamilyen szinten érthető is, nem?
Ezután jöttek a folytonos osztályfőnöki órák, kis szünetekkel. A legfontosabb dolgokról röviden. Idén nálunk is bevezetik az e-naplót, ami miatt számos új nehézséggel néznek a tanárok, meg mi is szembe. Nekik jóval több idejüket elveszi így a dokumentálás, míg mi elveszítjük az a jogunkat, hogy a megfelelő időpontban mondjuk el a szülőknek a jegyeket. Mondjuk engem ez nem különösebben érint, mert minden jegyemről azonnal beszámolok, de mindegy. Ezen kívül kiderült, hogy új némettanárunk lesz. Ehhez hozzá kell tenni, hogy tavaly kezdtük a németet és így is két tanárunk volt már. Ez nyelvnél rettentő szerencsés eset. Ráadásul egy olyan tanárt kaptunk, aki, hát... fura. Ezzel pedig enyhén fejeztem ki magamat. Én általában a furcsát és az őrültet pozitív jelzőknek tekintem, de az esetében... Hagyjuk, ez több szót nem érdemel. Emellett megtudtam, hogy jövőre már nem lesz kémiánk. Ez volt számomra a nap örömhíre, mert így kevesebb olyan tantárgy lesz, ami ronthatja az átlagomat (amit tavaly év végére végre sikerült kitűnőre feltornászni).
Mostantól a továbbiakról tényleg csak címszavakban, mert talán már le kellene feküdnöm, ha nem szeretnék holnap hulla lenni. Az órarendünk szívás (hétfőn dupla matekfakttal zárunk), csütörtök délután kezdődik a hétvége (mert a péntek laza), "csillagos matek", mi szervezzük a Máricus 15-ei ünnepséget, van egy ősz hajszálam, amit a barátnőm nem tudott kitépni, fogalmam sincs továbbra se, mi akarok lenni, ami előkerült, mikor az ofő körbekérdezgetett minket, az osztály nagy része a matekra és a nyelvekre akar rágyúrni idén, volt alapos balesetvédelmi megbeszélésünk és hallgattuk a vegyvédelmi próba szirénáit. Visszatérve a körbekérdezgetésre. Normális az, ha tizedikesen fogalmam sincs, milyen irányba szeretnék tovább tanulni? Hogy szeretem a matekot és a reál tantárgyakat, matekból emelt érettségizni szeretnék, de eközben imádom az irodalmat, verselemzésestül mindenestül (nagyjából) és izgalmasnak találom a törit? Vagy ilyen idősen már pontos tervemnek kellene lennem, hogy plasztikai sebész, agysebész, sportoló, kórboncnok, újságíró, ügyvéd vagy esetleg állatorvos szeretnék lenni? Tudnom kellene már, hogy milyen egyetemre, vagy legalábbis milyen szakra szeretnék jelentkezni? Pontos tervemnek kellene lennie már, hogy milyen tantárgyakra akarok ráfeküdni?
Holnap jövök a még mára tervezett fogadalmakkal és a beszámolómmal az első faktról. Aki ezt véletlenül olvasná, az szorítson.
-Wendy
