Bejelentkezés és fogadalmak

Szóval itt vagyok, mögöttem és mellettem a társaságommal. Az év utolsó bejegyzéseként jöjjön pár új évi fogadalom (ezt még majd bővítem):

• több könyvet olvasok (101-nél kell többet, szóval hajrá jövőre)
• több szoknyát hordok
• kevésbé figyelek mások véleményére (csak azért is; jelmondat: "Élj ahogy jól esik, az se baj, ha meg is lesik")
•  megszólítom Őt rámosolygok ránézek
• nyitottabb leszek
• beleadok mindent az edzésbe
• csinálom a kömalt
• elolvasom az összes könyvet törire
• kitűnő leszek év végén
• kitalálom, mi akarok lenni
• írok a Jazzynek
• korizok

Asszem eddig ennyi. Wendy kilép. Viszlát jövőre, nem létező olvasóim ;)

Negatívbomba - Pozitívbomba

Egyszer egy barátnőm azt mondta, pozitív bomba vagyok, amiért imád. Ami azt illeti, inkább tragikus optimistának tartom magam, de ez más kérdés. Vagy inkább cinikus optimistának? Mindegy.

Jelenleg negatív bombának érzem inkább magam. Ismered azt az érzést, amikor boldog vagy és ezért valahogy minden egyszerűbbnek, szebbnek, jobbnak tűnik? Nem hinném, hogy érdemes lenne megszólítást alkalmaznom. Úgyse másokért írom. Na, én most pont a fordítottját élem át. Történt egy dolog (a kettővel ezelőtti bejegyzésben említett hívás), amit rossz dolognak értelmeztem, így minden valahogy sötétebbnek tűnik. Szóval a zeneterápia mellett, amit folytatok (egy blog zenelejátszóját hallgatom, és ami a legbulisabb, hogy még csak nem is a sajátomét), elhatároztam, hogy kiírok mindent. Kiadok magamból mindent. Mert ez is kell. Mert hátha használ. Csak előtte még sorkizártra teszem a szöveget, mert a szememnek ez felel meg a balra igazítottat még elviselem, viszont ha középre van igazítva egy blog, hajlamos vagyok olvasás nélkül bezárni.

Szóval, ha valaki visszakozni akar, most még megteheti te hülye, már megint megszólítottad a senkit.

Engem senki sem hívott ünnepelni. Én nem megyek sehova se bulizni. Akivel én akartam volna bulizni, az hozza a barátnőjét. Valami ismeretlen kiscsajt. Aki nagyon jó fej, így biztos hamar megbarátkozok vele. Na persze. Aztán meg még fejen is állok a társaság közepeként.

NEM! ELÉG! Le kell állnom a negatívsággal, ami már amúgy is majdnem elhagyott. Na és mi van akkor, ha nem én leszek a társaság közepe? Csak érezzem jól magamat. Csak gondoljam holnap is ezt. Most viszont egy kis optimizmus, pozitívság, leves, manikűr és könyvek kellenek. Ráérek máskor negatívnak lenni. Most inkább boldog leszek. Mert ha lehetek boldog, miért ne legyek az? Szerintem már kihisztiztem magam. Irány levest főzni, te pozitív bomba! Nem okozhatsz csalódást a barátnődnek, de magadnak.

U.i.: Még egyszer köszönöm a nővéremnek, hogy segített, még ha nem is tudja.

U.u.i.: Bocsi a vegyes bejegyzésért. De én is ilyen összevissza vagyok, mint ez.

Pár vázlat

Mielőtt hozom az ígért bejegyzést, gondoltam, elhozom azokat a vázlatokat, amik nem jutottak el odáig, hogy publikáljam őket. Lehet, hogy nem kellene, de itt őszinte vagyok, vagy mi, szóval miért is ne.

11.01:

<Cím nélküli>

"Vergődök csak magamban. Az ajkaim lezárva, küzdenem kell ahhoz, hogy ki tudjam őket nyitni, de így is csak pár szóra telik, és ez érezhető a hangomon is. Azt sugározza "elegem van" ,"hagyj békén","miért nem törődsz mással?", függetlenül attól, mit akarok mondani. Ezért inkább hagyom, nem adok ki hangot. Zenét indítok, hogy a csönd ne őrjítsen meg, írni próbálok, hogy a billentyűk kopogása elterelje a figyelmemet. Egyedül"

11.14:

 Nem vagyok

Csak egy kép:

 11.16:

Gordon Ramsey meg én

"Tudniillik rólam, hogy szombatonként és vasárnaponként jó későn ébredek és még később kászálódok ki az ágyból. Mivel az ágyból rálátásom van a tévére, így általában azt nézve szoktam felébredni, de mióta változtattak valamit a csomagunkon és lényegesen kevesebb csatornánk van, az Amerikai mesterszakács és a Jim szerint a világ (amit később levált az Életem értelmei) között szoktam ugrálni. Az előbbi műsör egyre jobban megfog, így inkább ott ragadok. Mindig megvan, kinek szurkolok, habár mindig tudom, hogy az fog veszíteni. Már kezdem átérezni a feszültésget, ami a műsor során van."

Ennyi. Sajnos azt a számtalan piszkozatot, ami a fejemben van, nem tudom bemásolni.

Nem is tudom, mi

Na, szóval. Régen írtam. Sokkal régebben, mint kellett volna. Pedig annyi mindenről be szerettem volna számolni. Egy belezúgás, pár folt, egy buli, jó sok könyv, egy új barát, egy elmaradt terv, meg a többi. Úgyhogy szépen sorban pár szót ezekről. Voltam egy buliba, ahol beszéltem egy sráccal, akibe talán belezúgtam. Ebben az a gáz, hogy én az a pirulós, visszahúzódó, félős nyuszi vagyok, ha olyan dologról van szó, így konkrétan a szemébe se merek nézni, nem hogy rámosolyogni, szemezni vele, hozzászólni, köszönni vagy bármi ilyesmi. A bulival együtt kétszer beszéltem vele meg egyszer bocsánatot mertem kérni, ahogy elmentem közte, meg egy másik srác között, szóval újabb ok, miért reménytelen az eset. Mindegy. Pici szerelmi bánatba még senki sem hat bele, nem? Rómeóról és Júliáról pedig felejtkezzünk el egy kicsit. Meg aztán az sem biztos, hogy szerelmes vagyok. Ha pedig nem vagyok szerelmes, szerelmi bánatom se lehet. Ez így logikus, ugye?

Na, lépjünk tovább. A pár folt az edzéseknek köszönhető. Az különösen vicces volt, amikor annak, akivel voltam, mondta az edző, nyugodtan rúgjon, úgyse tervezek szoknyát felvenni. Az más kérdés, hogy másnapra pont ki volt készítve a ruhám, mivel a karácsonyi ünnepséget alkalomnak kihasználva kiöltöztem. Mondtam már, hogy imádom a szoknyákat és a ruhákat? Hülye mánia, de imádom, hogy bennük sokkal csajosabbnak, nőiesebbnek, felszabadultabbnak érzem magam mivel nem olyan feltűnő bennük a fenekem, vagy nem olyan negatívan. De azért legtöbb folt a saját hibám. Múltkor sikerült kétszer is rosszul rúgnom, aminek hála nem tudtam guggolni. Bár aznap amúgy se mentem edzésre, mivel egy 3,5 órás matekverseny kissé kikészítette az agyamat. Csoda? Nem hinném. De azt is megtanultam a foltoknak hála (amik mostanra pont eltűntek), hogy csontikkal nem kezdünk. Viccen kívül. Ha megrúgom vagy megütöm, az nekem fáj. Bezzeg ha engem ütnek, akkor van mi tompítson...

Aztán jöjjön az új barát. Na, ez azért nem olyan biztos. Biztos egyáltalán velem kapcsolatban bármi is? A lényeg, hogy edzésen van egy srác. Nem olyan srác. Vele mondhatni sokat beszélgetek. Kicsit őrült, kicsit furcsa időnként, de alapjában jó fej, jókat lehet vele beszélgetni, hülyéskedni, meg ilyesmik. Na meg háromkérdésezni miatta szerettem meg. De pszt! Ha megtudná, a végén még elszállna ettől. Szóval azt hiszem, szereztem egy új barátot. Aki azokkal bunkó, akiket bír, aki néha kegyetlenül őszinte, aki foglalkozik a szerelmi életemmel, aki egy karaktert mintáz rólam, akire néha rájön az őszinteségi tíz perc, akiben tudom, bízhatok, aki néha megsértődik, aki elviseli a hisztijeimet és az őrültségeimet, akit néha kioktatok, persze csak jóindulatból, mert ő valaki olyan, akinek azt szeretném, hogy jó legyen. Még ha nem is mindig tűnik így.

Most van az, hogy még rengeteg dologról szerettem volna beszélni, de egyszerűen nem megy. Ez és az előző bekezdés között körülbelül húsz perc telt el. Közbe jött a hívás. Nem, semmi katasztrófa nem történt, mármint senki szerint nem lenne az. A lényeghez azonban az elmaradt tervet is ki kellene fejtenem. Röviden: Van egy barátnőm, akit már születésem óta ismerek, hála apáinknak, akik együtt voltak katonák anno és minden évben közösen szilveszterezik a két család. Pár kivétellel, mint amikor túl nagy hó volt, meg ilyenek. Idén is elmaradt, amitől alapból nyomorultan éreztem magamat, mert évente csak kétszer-háromszor találkozunk, mivel Pécs mellett élnek, mi meg ugye Pest mellett, ami nem egy kis köpésnyire van egymástól. Meg aztán kezdem azt érezni, hogy távolodunk el egymástól, amitől be vagyok ijedve, de erről bővebben majd később. Úgyhogy idén azzal a társaság egy részével szilveszterezünk, akik közül a családfők/feleségeik egykor együtt dolgoztak apukámmal. Ott van egy nálam két évvel fiatalabb lány, akivel elméletileg közösen egy jót buliztunk volna. Na persze. Ugyanis a szüleivel beszélték meg anyáék, hogy jönnek, ő pedig nem tudott róla, így egy másik barátnőjével leszervezte az estét. Aminek a végeredménye az lett, hogy végül a lány is jön hozzánk, mármint ha neki is belemennek a szülei egyedül abban reménykedek, hogy mégsem, de ez rettentő gonosz dolog. Aztán kiderül, hogy még a negyedikes húgának is van kivel szilveszterezni én meg finoman szólva kész szerencsétlenségnek érzem magam. Persze lehet, hogy jól fog elsülni, de valaki biztos kimarad, ha hárman leszünk, és rá merném tenni a könyveim jó részét, hogy én leszek az. Tanulság: Az ember ne élje bele magát előre a dolgokba, hogy biztos hú, de jók lesznek. Mert az esetek nagy részében csalódni fog.

Kész, kijelenthetem, hogy szánalmas vagyok. Itt ülök a gépem előtt, hatalmas gombóccal a torkomban és kis híján bőgve püfölöm a billentyűket. Azt hiszem, ebben a bejegyzésben ennyi elég volt. Ha minden igaz, nem sokára jövök vissza egy újabbal.