Bejelentkezés és fogadalmak

Szóval itt vagyok, mögöttem és mellettem a társaságommal. Az év utolsó bejegyzéseként jöjjön pár új évi fogadalom (ezt még majd bővítem):

• több könyvet olvasok (101-nél kell többet, szóval hajrá jövőre)
• több szoknyát hordok
• kevésbé figyelek mások véleményére (csak azért is; jelmondat: "Élj ahogy jól esik, az se baj, ha meg is lesik")
•  megszólítom Őt rámosolygok ránézek
• nyitottabb leszek
• beleadok mindent az edzésbe
• csinálom a kömalt
• elolvasom az összes könyvet törire
• kitűnő leszek év végén
• kitalálom, mi akarok lenni
• írok a Jazzynek
• korizok

Asszem eddig ennyi. Wendy kilép. Viszlát jövőre, nem létező olvasóim ;)

Negatívbomba - Pozitívbomba

Egyszer egy barátnőm azt mondta, pozitív bomba vagyok, amiért imád. Ami azt illeti, inkább tragikus optimistának tartom magam, de ez más kérdés. Vagy inkább cinikus optimistának? Mindegy.

Jelenleg negatív bombának érzem inkább magam. Ismered azt az érzést, amikor boldog vagy és ezért valahogy minden egyszerűbbnek, szebbnek, jobbnak tűnik? Nem hinném, hogy érdemes lenne megszólítást alkalmaznom. Úgyse másokért írom. Na, én most pont a fordítottját élem át. Történt egy dolog (a kettővel ezelőtti bejegyzésben említett hívás), amit rossz dolognak értelmeztem, így minden valahogy sötétebbnek tűnik. Szóval a zeneterápia mellett, amit folytatok (egy blog zenelejátszóját hallgatom, és ami a legbulisabb, hogy még csak nem is a sajátomét), elhatároztam, hogy kiírok mindent. Kiadok magamból mindent. Mert ez is kell. Mert hátha használ. Csak előtte még sorkizártra teszem a szöveget, mert a szememnek ez felel meg a balra igazítottat még elviselem, viszont ha középre van igazítva egy blog, hajlamos vagyok olvasás nélkül bezárni.

Szóval, ha valaki visszakozni akar, most még megteheti te hülye, már megint megszólítottad a senkit.

Engem senki sem hívott ünnepelni. Én nem megyek sehova se bulizni. Akivel én akartam volna bulizni, az hozza a barátnőjét. Valami ismeretlen kiscsajt. Aki nagyon jó fej, így biztos hamar megbarátkozok vele. Na persze. Aztán meg még fejen is állok a társaság közepeként.

NEM! ELÉG! Le kell állnom a negatívsággal, ami már amúgy is majdnem elhagyott. Na és mi van akkor, ha nem én leszek a társaság közepe? Csak érezzem jól magamat. Csak gondoljam holnap is ezt. Most viszont egy kis optimizmus, pozitívság, leves, manikűr és könyvek kellenek. Ráérek máskor negatívnak lenni. Most inkább boldog leszek. Mert ha lehetek boldog, miért ne legyek az? Szerintem már kihisztiztem magam. Irány levest főzni, te pozitív bomba! Nem okozhatsz csalódást a barátnődnek, de magadnak.

U.i.: Még egyszer köszönöm a nővéremnek, hogy segített, még ha nem is tudja.

U.u.i.: Bocsi a vegyes bejegyzésért. De én is ilyen összevissza vagyok, mint ez.

Pár vázlat

Mielőtt hozom az ígért bejegyzést, gondoltam, elhozom azokat a vázlatokat, amik nem jutottak el odáig, hogy publikáljam őket. Lehet, hogy nem kellene, de itt őszinte vagyok, vagy mi, szóval miért is ne.

11.01:

<Cím nélküli>

"Vergődök csak magamban. Az ajkaim lezárva, küzdenem kell ahhoz, hogy ki tudjam őket nyitni, de így is csak pár szóra telik, és ez érezhető a hangomon is. Azt sugározza "elegem van" ,"hagyj békén","miért nem törődsz mással?", függetlenül attól, mit akarok mondani. Ezért inkább hagyom, nem adok ki hangot. Zenét indítok, hogy a csönd ne őrjítsen meg, írni próbálok, hogy a billentyűk kopogása elterelje a figyelmemet. Egyedül"

11.14:

 Nem vagyok

Csak egy kép:

 11.16:

Gordon Ramsey meg én

"Tudniillik rólam, hogy szombatonként és vasárnaponként jó későn ébredek és még később kászálódok ki az ágyból. Mivel az ágyból rálátásom van a tévére, így általában azt nézve szoktam felébredni, de mióta változtattak valamit a csomagunkon és lényegesen kevesebb csatornánk van, az Amerikai mesterszakács és a Jim szerint a világ (amit később levált az Életem értelmei) között szoktam ugrálni. Az előbbi műsör egyre jobban megfog, így inkább ott ragadok. Mindig megvan, kinek szurkolok, habár mindig tudom, hogy az fog veszíteni. Már kezdem átérezni a feszültésget, ami a műsor során van."

Ennyi. Sajnos azt a számtalan piszkozatot, ami a fejemben van, nem tudom bemásolni.

Nem is tudom, mi

Na, szóval. Régen írtam. Sokkal régebben, mint kellett volna. Pedig annyi mindenről be szerettem volna számolni. Egy belezúgás, pár folt, egy buli, jó sok könyv, egy új barát, egy elmaradt terv, meg a többi. Úgyhogy szépen sorban pár szót ezekről. Voltam egy buliba, ahol beszéltem egy sráccal, akibe talán belezúgtam. Ebben az a gáz, hogy én az a pirulós, visszahúzódó, félős nyuszi vagyok, ha olyan dologról van szó, így konkrétan a szemébe se merek nézni, nem hogy rámosolyogni, szemezni vele, hozzászólni, köszönni vagy bármi ilyesmi. A bulival együtt kétszer beszéltem vele meg egyszer bocsánatot mertem kérni, ahogy elmentem közte, meg egy másik srác között, szóval újabb ok, miért reménytelen az eset. Mindegy. Pici szerelmi bánatba még senki sem hat bele, nem? Rómeóról és Júliáról pedig felejtkezzünk el egy kicsit. Meg aztán az sem biztos, hogy szerelmes vagyok. Ha pedig nem vagyok szerelmes, szerelmi bánatom se lehet. Ez így logikus, ugye?

Na, lépjünk tovább. A pár folt az edzéseknek köszönhető. Az különösen vicces volt, amikor annak, akivel voltam, mondta az edző, nyugodtan rúgjon, úgyse tervezek szoknyát felvenni. Az más kérdés, hogy másnapra pont ki volt készítve a ruhám, mivel a karácsonyi ünnepséget alkalomnak kihasználva kiöltöztem. Mondtam már, hogy imádom a szoknyákat és a ruhákat? Hülye mánia, de imádom, hogy bennük sokkal csajosabbnak, nőiesebbnek, felszabadultabbnak érzem magam mivel nem olyan feltűnő bennük a fenekem, vagy nem olyan negatívan. De azért legtöbb folt a saját hibám. Múltkor sikerült kétszer is rosszul rúgnom, aminek hála nem tudtam guggolni. Bár aznap amúgy se mentem edzésre, mivel egy 3,5 órás matekverseny kissé kikészítette az agyamat. Csoda? Nem hinném. De azt is megtanultam a foltoknak hála (amik mostanra pont eltűntek), hogy csontikkal nem kezdünk. Viccen kívül. Ha megrúgom vagy megütöm, az nekem fáj. Bezzeg ha engem ütnek, akkor van mi tompítson...

Aztán jöjjön az új barát. Na, ez azért nem olyan biztos. Biztos egyáltalán velem kapcsolatban bármi is? A lényeg, hogy edzésen van egy srác. Nem olyan srác. Vele mondhatni sokat beszélgetek. Kicsit őrült, kicsit furcsa időnként, de alapjában jó fej, jókat lehet vele beszélgetni, hülyéskedni, meg ilyesmik. Na meg háromkérdésezni miatta szerettem meg. De pszt! Ha megtudná, a végén még elszállna ettől. Szóval azt hiszem, szereztem egy új barátot. Aki azokkal bunkó, akiket bír, aki néha kegyetlenül őszinte, aki foglalkozik a szerelmi életemmel, aki egy karaktert mintáz rólam, akire néha rájön az őszinteségi tíz perc, akiben tudom, bízhatok, aki néha megsértődik, aki elviseli a hisztijeimet és az őrültségeimet, akit néha kioktatok, persze csak jóindulatból, mert ő valaki olyan, akinek azt szeretném, hogy jó legyen. Még ha nem is mindig tűnik így.

Most van az, hogy még rengeteg dologról szerettem volna beszélni, de egyszerűen nem megy. Ez és az előző bekezdés között körülbelül húsz perc telt el. Közbe jött a hívás. Nem, semmi katasztrófa nem történt, mármint senki szerint nem lenne az. A lényeghez azonban az elmaradt tervet is ki kellene fejtenem. Röviden: Van egy barátnőm, akit már születésem óta ismerek, hála apáinknak, akik együtt voltak katonák anno és minden évben közösen szilveszterezik a két család. Pár kivétellel, mint amikor túl nagy hó volt, meg ilyenek. Idén is elmaradt, amitől alapból nyomorultan éreztem magamat, mert évente csak kétszer-háromszor találkozunk, mivel Pécs mellett élnek, mi meg ugye Pest mellett, ami nem egy kis köpésnyire van egymástól. Meg aztán kezdem azt érezni, hogy távolodunk el egymástól, amitől be vagyok ijedve, de erről bővebben majd később. Úgyhogy idén azzal a társaság egy részével szilveszterezünk, akik közül a családfők/feleségeik egykor együtt dolgoztak apukámmal. Ott van egy nálam két évvel fiatalabb lány, akivel elméletileg közösen egy jót buliztunk volna. Na persze. Ugyanis a szüleivel beszélték meg anyáék, hogy jönnek, ő pedig nem tudott róla, így egy másik barátnőjével leszervezte az estét. Aminek a végeredménye az lett, hogy végül a lány is jön hozzánk, mármint ha neki is belemennek a szülei egyedül abban reménykedek, hogy mégsem, de ez rettentő gonosz dolog. Aztán kiderül, hogy még a negyedikes húgának is van kivel szilveszterezni én meg finoman szólva kész szerencsétlenségnek érzem magam. Persze lehet, hogy jól fog elsülni, de valaki biztos kimarad, ha hárman leszünk, és rá merném tenni a könyveim jó részét, hogy én leszek az. Tanulság: Az ember ne élje bele magát előre a dolgokba, hogy biztos hú, de jók lesznek. Mert az esetek nagy részében csalódni fog.

Kész, kijelenthetem, hogy szánalmas vagyok. Itt ülök a gépem előtt, hatalmas gombóccal a torkomban és kis híján bőgve püfölöm a billentyűket. Azt hiszem, ebben a bejegyzésben ennyi elég volt. Ha minden igaz, nem sokára jövök vissza egy újabbal.

Tükör

Bámulok a tükörbe. Nézem magam, és próbálom kitalálni, mégis ki az, akivel szemben állok. Miközben ezen gondolkozom, akaratlanul is megakad a hibás részeimen a szemem és eszembe jutnak a belém nevelt dolgok velük kapcsolatban.

1. pattanások az arcon - ragyás űrlény
2. pár hete kiszedett szemöldök - ősember, összenőtt szemöldökökkel, ami mindjárt belelóg a szemedbe
3. sminkeletlen arc - tökéletlen, hogy mersz így az utcára menni?
4. széles váll - mégis mi akarsz te lenni, fiú?
5. kis mellek - fel mered te ezeket vállalni? Ezek szinte nem is látszanak!
6. has - kövér, KÖVÉR! Mindenki sovány, te pedig víziló!
7. csípő - legalább ez nem olyan nagy. Habár csak viszonyítva...
8. nagy fenék - Még mindig ekkora! Nem nevetséges?  És még te csodálkozol, hogy csúfolnak érte! Habár, most már nem csak ezért. Ez haladás, nem?
9. vastag comb - mind egy kötözött sonka! Nem csoda, hogy nehéz nadrágot találnod! 

Nem tudom, tényleg ennyire fontosak-e ezek. Jó páran ezek alapján ítélnek meg, vagy el. Jól látszik, mekkora az önbecsülésem. Tudom, nem kellene így gondolnom, néha mégis azon jár az eszem, ha ezek mások lennének, jobban elfogadnának? De ez nem lesz egy depresszív poszt. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, tudom, hogy lelki problémáim is vannak, de változok. Mert valakinek így is kelleni fogok, nem? Fogszabályzósan, pár pattanással, hülye vigyorral a képemen, nem óriási mellekkel, pici pocival, hangsúlyos fenékkel.

Kellene már egy fogvédő...

Na, a mai napot is sikeresen túléltem (hála az égnek). Első órán és matekon nem én feleltem (habár matekon elmondtam a felelő hibáját). Német szódolgozat azt hiszem, jól sikerült, de majd kiderül. Földrajzon Amerika gazdaságáról tanultunk - pont ugyanazt, mint tavaly.

A Krav maga edzésen most több új dolgot tanultam, bár mivel fogszabályzómnak hála már kb. egyenes a fogsorom, nem lenne jó belerontani... Ezenkívül szerintem kaphattam pár ütést a fejemre, mert erősen lüktet.

Hétvégére van egy kis olvasnivalóm (Szigeti veszedelem) és egy kis tanulnivalóm (német vers+matek). Most viszont léptem, majd holnap jelentkezek.

Röpbejegyzés

Most sietek, de mivel az előző napokban nem jött össze, egy rövid beszámoló: 

Tegnap
Első matekfakt, amin bemutatkoztunk és elkezdtünk tanulni (kiderült, hogy könyvet nem is használunk, szóval felesleges volt megrendelni...). Normál menetű szokásos órák. Első krav maga edzés. Hulla fáradtan, fájó pontokkal és rettentő vidáman fejeztem be. Első esésemkor a saját lábamban buktam el még bemelegítéskor, legnagyobb fájdalmat a szoros cipő okozta. Kivételesen örültem a fenekem méretének, mert tompított.

Ma

Második matekfakt, amin belevágtunk a lecsóba, (függvénytranszformációk és bizonyítások). Első németóra az új tanárral, ami nem volt olyan borzalmas, mint amire számítottunk (szinte végigröhögtük) és kiderült, hogy csoport némettudása nem a legjobb (a tanár magyarázott németül, mi pedig néztünk magunk elé, hogy mit akarhat mondani). Sikerült kisfüzetet szerezni matekra és edzőcuccokat. Borzalmasan izomlázas voltam/vagyok, emellett fáj a csípőm bal oldala és a bal térdem. De még mindig lelkes vagyok.

 

Holnap

Felelés első órán, számonkérés (valszeg) magyaron és szódoga németből. Matek felelés remélhetőleg nem lesz (lekopogom). Szóval, jöjjön a holnapi nap, állok elébe!

Tanévkezdés

A sulikezdés gondolatával már egy hete barátkozom. Tegnap estére már egészen haveri viszonyban voltunk, így ki mertem jelenteni, hogy állok elébe ennek az évnek, megküzdök azzal, amit hoz. Hát, talán nem kellett volna ilyen elhamarkodott kijelentést tennem.

A mai naphoz minden kész volt, hogy jól menjen, kikészített, korábban felpróbált ruha, új cipő, amiben magabiztosabbnak érzem magam, új bőrszínű harisnya a régi fehér helyett, elpakolt bizonyítvány és fizetési bizonylat. Tegnap este egy habfürdőt is vettem, amiből tökéletesen (hajat mosva, szőrtelenül, jó illatúan) jöttem ki, majd anyukám be is szárította a hajamat, ami így egyenes lett. Nagyjából.

Reggel viszont kegyetlenül fáradt voltam, olyannyira, amilyenre nem is számítottam. Na igen, két és fél hónap kipihentség után így jár, aki nem alszik eleget... De ettől függetlenül a dolgok rendben mentek, a ruha tökéletes volt, és még egy leheletnyi sminket is volt időm feltenni. Az, hogy fent hagytam a farmeromat (váltóruha), így fel kellett rohannom, ami a cipőmben enyhén nehéz volt anélkül, hogy felkeltsem a nővéremet, de sebaj, megoldottam. Mikor már lent voltam, akkor jöttem rá, hogy nem tettem be egy könyvet se. Ezért molyságomat bizonyító vizsgát tettem azzal, hogy még egyszer megtettem a nehéz utat csak azért, hogy legyen mit olvasnom.

A problémák akkor kezdődtek, amikor kiléptem az ajtón. Ugyanis az eső zuhogott, nekem pedig csak egy esernyőm volt a táskám mélyén. Azért azon a rövid távon megbirkóztam a korábbi legjobb barátomból ellenségemmé avanzsáló esővel. Mikor beültem a kocsiba a tépőzáras táskám felszakította a harisnyámat. Hatalmas dugó volt befelé, de 51-re oda is értünk a sulihoz, úgyhogy az az idegeskedésem is véget ért. Csakhogy kiszállásnál a harisnyám másik lábán is felszaladt a szem. Szépen nézünk ki! Már azelőtt szakadt voltam, hogy egyáltalán a suliba beértem volna.

Szerencsére jó terembe is mentem (idén költöztünk fel a másodikra egy új osztályterembe), bár ott kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy az utolsók között érkeztem. Sebaj, legalább nem voltam egyedül. Barátnőm meg is jegyezte, hogy jó rövid a szoknyám, biztos új. Hát, ezt a szoknyát csak másfél éve használom, szóval igaza lehet. Persze a magassarkúm volt a dologban (mellesleg megjegyzem, aki nem értené, miért emlegetem annyiszor ezt a cipőt, hogy nekem ez az első igazi magassarkúm), amitől hosszabbnak tűnt a lábam és rövidebbnek a szoknyám. Legalábbis barátnőm szerint.

Mivel esett, ezért az évnyitót nem tarthattuk az udvaron (mindenki nagy bánatára). Ehelyett az ötödikesek és a hatodikosok az aulában voltak, míg mi a termeinkből, a hangszórókon keresztül hallgattuk az ünnepélyt. Így azért sokkal jobb volt, hiszen kényelmesen ülhettünk és nem pedig a melegben álldogáltunk, mint ezt megelőző években... Meg aztán, az osztályfőnök a végén már ránk se szólt, így végigbeszéltük az ötödikesek kitűzőzését (mondjuk annyi furcsa volt a dologban, hogy miért a már elballagott tizenkettedikesek vezették be az egyik osztályt, míg ez sosem volt így korábban, de mindegy).

Ezt kis szünet követte, amikor is felfedeztük az új mosdónkat, ami viszont nem felelt meg az igényeinknek, így letámadtuk a korábbit (akkor sem adjuk át az ötödikeseknek a mosdót, ha erőszakkal próbálják elvenni!). Egyébként a mosdókérdéshez hozzátenném, hogy nálunk a mosdó egyfajta szociális helységként is működött az évek során. Ide mentünk, ha bajunk volt és el szerettünk volna vonulni, ha belsőséges beszélgetést akartunk folytatni a barátnőmmel, itt vesztünk össze annyiszor, itt vágott frufrut nekem a barátnőm, itt békültünk, itt igazítottunk sminket, itt vettük fel újra és újra a csengőhang felvételét különböző mobilokkal, itt hülyéskedtünk annyiszor, innen rohantunk ki számtalanszor, üldözve egymást, hol vizes kézzel, hol mással. Szóval nem túlzok, ha azt mondom, a suliban egyike azoknak a helyeknek, ahova a legtöbb emlék köt. Én pedig öt éven keresztül meg se becsültem ezt! Pedig mostantól nem sétálgathatok a terem és a mosdó között telefonálgatva, többé nem tölthetjük ott a szünetünk nagy részét, utolsó pillanatban belépve az osztályterembe, többé nem hülyéskedhetünk ott! Jó, hülyén hat, hogy egy mosdó miatt bánkódok, de mégis! Valamilyen szinten érthető is, nem?

Ezután jöttek a folytonos osztályfőnöki órák, kis szünetekkel. A legfontosabb dolgokról röviden. Idén nálunk is bevezetik az e-naplót, ami miatt számos új nehézséggel néznek a tanárok, meg mi is szembe. Nekik jóval több idejüket elveszi így a dokumentálás, míg mi elveszítjük az a jogunkat, hogy a megfelelő időpontban mondjuk el a szülőknek a jegyeket. Mondjuk engem ez nem különösebben érint, mert minden jegyemről azonnal beszámolok, de mindegy. Ezen kívül kiderült, hogy új némettanárunk lesz. Ehhez hozzá kell tenni, hogy tavaly kezdtük a németet és így is két tanárunk volt már. Ez nyelvnél rettentő szerencsés eset. Ráadásul egy olyan tanárt kaptunk, aki, hát... fura.  Ezzel pedig enyhén fejeztem ki magamat. Én általában a furcsát és az őrültet pozitív jelzőknek tekintem, de az  esetében... Hagyjuk, ez több szót nem érdemel. Emellett megtudtam, hogy jövőre már nem lesz kémiánk. Ez volt számomra a nap örömhíre, mert így kevesebb olyan tantárgy lesz, ami ronthatja az átlagomat (amit tavaly év végére végre sikerült kitűnőre feltornászni).

Mostantól a továbbiakról tényleg csak címszavakban, mert talán már le kellene feküdnöm, ha nem szeretnék holnap hulla lenni. Az órarendünk szívás (hétfőn dupla matekfakttal zárunk), csütörtök délután kezdődik a hétvége (mert a péntek laza), "csillagos matek", mi szervezzük a Máricus 15-ei ünnepséget, van egy ősz hajszálam, amit a barátnőm nem tudott kitépni, fogalmam sincs továbbra se, mi akarok lenni, ami előkerült, mikor az ofő körbekérdezgetett minket, az osztály nagy része a matekra és a nyelvekre akar rágyúrni idén, volt alapos balesetvédelmi megbeszélésünk és hallgattuk a vegyvédelmi próba szirénáit. Visszatérve a körbekérdezgetésre. Normális az, ha tizedikesen fogalmam sincs, milyen irányba szeretnék tovább tanulni? Hogy szeretem a matekot és a reál tantárgyakat, matekból emelt érettségizni szeretnék, de eközben imádom az irodalmat, verselemzésestül mindenestül (nagyjából) és izgalmasnak találom a törit? Vagy ilyen idősen már pontos tervemnek kellene lennem, hogy plasztikai sebész, agysebész, sportoló, kórboncnok, újságíró, ügyvéd vagy esetleg állatorvos szeretnék lenni? Tudnom kellene már, hogy milyen egyetemre, vagy legalábbis milyen szakra szeretnék jelentkezni? Pontos tervemnek kellene lennie már, hogy milyen tantárgyakra akarok ráfeküdni?

Holnap jövök a még mára tervezett fogadalmakkal és a beszámolómmal az első faktról. Aki ezt véletlenül olvasná, az szorítson.

-Wendy

Folti, a nap hőse

Figyelem! A bejegyzés túlzott mértékű gyerekességet és érzelgősséget tartalmazhat, így megtekintését csak saját felelősségre ajánljuk!

Suli előtti utolsó péntek

Na, akkor kezdeném is a naplószerű iropmányaim első részével.

Tegnap kivételesen korán (még éjfél előtt) lefeküdtem, így mondhatnám azt, hogy ma szépen időben, kipihenten keltem. De helyette délig lustálkodtam, kihasználva azt, hogy még megtehetem. Meg aztán, ez az utolsó péntek, amit nem vártam, mert ugye suliidő alatt a péntekkel kezdődik a hétvége.

Emellett ma két levelezőpartneremnek is üzentem, habár az egyikkel nem éppen szokványos a beszélgetésünk, mivel kb. fél éven át vissza sem írtam de a lényeg, hogy vele is újra elkezdtem beszélgetni, ami nagyon feldob. De ez teljesen normális, nem? Mármint, én az a típusú emberke vagyok, akit nagyon könnyen boldoggá lehet tenni, de azért más emberek is boldogok szoktak lenni, ha levelezhetnek valaki olyannal, aki szimpatikus nekik, nem? oké, a bejegyzésemnek egyre kevésbé van értelme, csak össze-vissza pörgök...

Azonkívül végre kitaláltam, hogy mi legyen a másik blogom címe, ami egy korábbi történetem újraírása, csakhogy az előző címe (Gyilkos bosszú) egyszerűen katasztrofális volt. Hiszen egyrészt sablonos, másrészt értelmetlen, harmadrészt teljesen hülyeség és még rosszul is hangzik. Fogalmam sincs, hogy juthatott ez eszembe... Az, hogy mi lett az új cím, pedig nem sokára kiderül. Remélem lesz olyan, akit érdekel.

-Wendy

Fogadalom

A meglehetősen furcsa bejelentkező levelem után most valami normálisabbal jönnék.

Korábban máshol is blogoltam és most megtaláltam a közel kétéves bejegyzéseimet, amiket a suli első és harmadik napjáról írtam. Ezeket be is másolom gyorsan ide, hogy megmaradjanak (ezeket nyugodtan át lehet ugrani, utánuk folytatom a szövegelést):

első nap:
2012. szept. 3. 18:37 - írta ScarlettLily

Jól kezdődött. Ma bementem a terembe, leültem a leghátsó padba, és felnéztem az óráinkra. Igen, mivel hála egy szuper (igazából viccnek mondott) ötletnek, van világóránk. Így egyből tudom, hogy például New Yorkban mennyi az idő. De mivel ezek mind különbözően kattognak, meg lehet őrülni. A fiúk meg csak röhögcséltek (mivel jó korán érkeztem, más nem volt még bent). Így az egészet átlátva egy gondolatom volt csak, de az el is kísért a nap végéig: Please, kill me! Ezután megérkeztek a barátnőim is. Az egyiknek szar kedve van, mert valaki (nem én) megbántotta, meg alapból suli van, a másik pedig biceg, és mivel későn érkezett, csak legelöl jutott neki hely (én az első csaj mellett ültem). A poén ebben csak az, hogy ő az egyik legmagasabb csaj. Ezután végigszenvedtük az évnyitót (vicces, ha az igazgató, aki igazából csak egy infó tanár, mond beszédet). Először versmondás volt. Azt még ki lehetett bírni (mert egy tök pici-cuki hatodikos is szavalt). Azután az igazgató elmondta, hogy a versek egyáltalán nem igazak (persze nem ezekkel a szavakkal), és a többi, és a többi. Mindenki azt várta, hogy végre legyen vége. Hála az égnek, az is lett egy idő után. Felszólítottak minket, hogy énekeljük el a szózatot. Erre egy csaj mögülem: Az meg hogy kezdődik. És én nevetek ezen, mint aki jobban tudja (ez a nyár hatása az agyamra). Ezután jött az első ofő óra. Kérdezte az ofő, hogy az órarenddel, vagy az ülésrenddel kezdje. Ezután egy perc néma csönd után (amit az osztályunktól nem gyakran lehet tapasztalni), kijelentettük, hogy kezdjünk az órarenddel. Elmondták az új órarendet, meg az új tanárokat, majd kiderült, hogy elveszik a legjobb tanárunkat, mert új osztályt kapott. Szuper! Meg, hogy az egyik tanár neje fogja tanítani így azt a tantárgyat, aki egyébként nem lesz az első pár hétben, mert bölcsibe szoktatja a gyerekét. Így csak helyettes tanárok lesznek az egyik kedvenc órámon. Hip-hip-hurrá! Egyébként, már én is utálom a csütörtök első órát. Nyelvtan, brűű. Ezután meglett az ültetés. Én az egyik barátnőm mellé ültem (aki korábban már javasolt egy animét), előttem meg a bicegős csaj. Nekem jó volt. Barátnőmnek annál kevésbé, ugyanis elől ül, és egy fiú mellett. Szegény. Nap közben egyébként, amint megkaptuk a tankönyveket, sikerült felbuknom a saját lábamban, meg a szekrényszámom helyett a buszom számát bediktálni. Jó évkezdés, mit ne mondjak. Az ofő egyébként megértette, majd jót nevetett rajta. Egyébként én is kaptam egy kisebb fajta röhögőgörcsöt (ami nálam csak olyan 5 percig tart), de egyébként jól voltam. Erre elkezdtünk beszélgetni a barátnőmmel Odüsszeuszról, az egerekről és a sajtokról, majd megkérdeztem az ofőt, hogy volt-e Odüsszeusz idejében sajt. Erre meg kiselőadást tartott (csak nekem, jupi!) a régi tejtermékekről. Élvezetes volt (amúgy minden irónia nélkül, tényleg az volt). Ezután barátnőmmel (aki mellett eleinte ültem, és aki így szar helyre keveredett) elhatároztuk, hogy elmegyünk pizzázni. Jó ötletnek indult, hiszen első nap, hamar végeztünk, kevés cuccal. Gondoltuk mi. Ebből az lett, hogy egy halom cuccal keresgéltük a pizzériát a tűző napon, majd mivel nem találtuk meg, beültünk a burgerkingbe. Ezután én hulla fáradtan, egy óriási adag könyvvel buszozhattam haza. Ha ez nem lenne elég, már a harmadik (!) megállónál akkora tömeg volt a buszon, hogy mindenki összepasszírozódott, és még a nagy kanyaroknál sem lehetett eldőlni. Tisztára, mint a heringek. Ezen felül egy kutyus is utazott a buszon, aki idegességében megpróbálta össze-visszakapkodni  a fejét. Ha nem ütközött volna mindenütt lábakba a feje, akkor talán még sikerült is volna. Tehát, csodás napom volt. Éljen az iskola!

U.i.: Valaki nem ölne meg? Ráhagynám mindenemet (még a könyveimet, és a zsebpénzemet is)! Vagy legalább mondana valaki egy gyorsa, nem túl nagy fájdalommal járó, egyszerű öngyilkossági módot?

By: Az agyhalott leányzó

 harmadik nap:

2012. szept. 5. 22:55 - írta ScarlettLily

A mai nap jól kezdődött. A suli harmadik napja, nekem pedig már minimálisra csökkent az életkedvem. Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap, aznap, amikor a legjobban utált tanórám, a nyelvtan lesz. Na mindegy, majd kiderül. Visszatérve a mára, ma volt a határideje a Fösvény-nek (amit tegnap adott fel a drága tanárnő), amit szilárd elhatározásom volt elmesélni anyának. Ez addig tartott, amíg le nem értem. Szörnyű kedvem volt (lehetőleg még rosszabb), mert a nővéremnek bezzeg még lehetett aludnia. Apa akkor végzett épp a zuhanyzással, miután én eltettem az uzsim, és öntöttem magamnak innivalót, majd szólt, hogy van egy meglepetése. Oké, egy picit feldobódtam, mivel ő tök boldogan ment érte. Megfordult, és felém nyújtott egy... Még mielőtt bárki sokkot kapna, nem egy egeret, és semmi más ijesztő dolgot (bár lehet, hogy amit odaadott, az másoknak akár még ijesztő is lehet). Tehát felém nyújtott egy kis kék könyvet. Még mielőtt bárki is örülne neki, hogy jaj de jó, egy könyv!, tisztázzuk mi volt az. Obádovics Matematikája. Szuper. Egy felsőfokú középiskolai, vagy egyetemi szintű matematika tanulók matekkönyve. Amit a nővérem csak úgy emleget, hogy "a matekkönyv". Én pedig ma reggel, tizenhárom évesen, nyolcadikosan, egy nyolcosztályos gimibe járva, még jó öt évvel az egyetem és kettővel a matekfakt lehetősége előtt kaptam egy saját példányt. Közben pedig apukám arca ragyogott a boldogságtól, hogy a kisebbik lányának is szerzett egy szép, antikvár kiadású Obádovics könyvet. Aztán meg megmagyarázta, hogy ugyan a nővéremnek is van egy ilyene, de ő biztosan nem szívesen mondana le róla. Hát, tökéletes napkezdés. Már csak arra lettem volna kíváncsi, mit szólna ehhez a matektanárom...De az már egy másik történet.

És, ma még történt egy érdekes esemény: a Latinóra. Bejön az ofő, enyhén dühösen (mikor nem az?), és elkezdi az órát. Megkérdezi, ki szeretne esetleg szakkörre jönni. Én feltettem a többiekkel együtt a kezemet. Ezután elkezdett a szakkörről beszélni. Nyelvizsgaelőkészítő-szakkörnek nevezte, én meg totál betojtam. Nem tudom, hogy szeretnék-e egyáltalán latin nyelvvizsgát. Erre elkezdett arról mesélni, hogy lehet, hogy valakinek az a célja, hogy akkor most jól rágyúr, és elmegy Októberben (idén!!!) nyelvvizsgára, amit ő egyébként nem javasol. Meg aztán arról hadovált, hogy felsőbb évfolyamosokkal is nyugodtan tanulhatunk, készülhetünk együtt nyelvvizsgára, így már tavasszal letehetjük az. Ez most komoly? Nyolcadikban latin nyelvvizsgát? Megőrült? Na, és ezután folytatta. Ehhez tudni kell, hogy mi minden év végén vizsgázunk pár tantárgyból, és tavaly latin volt az egyik. Pont úgy, mint az idei hetedikeseknek. Azzal folytatta, hogy ő meg persze felajánlotta a hetedikeseknek a segítségünket. Mivel nem reagáltunk szinte semmit se, kifejtette. Elmondott a hetedikeseknek mindent, hogy mire kell számítaniuk a vizsgán, és a hetedik évben. Szegény hetedikesek. Mit ne mondjak, annál a beszédnél kevés riasztóbb dolog van. Ezután megkérdezte, hogy ki gondolja úgy, hogy korrepetálásra lenne szüksége, és az egész csoport feltette a kezét. Ismétlem, szegény hetedikesek. Teljesen be lehettek tojva. Mi tavaly ugyan már nagyjából megszoktuk őt (mivel az ofőnk), de azért mi is beijedtünk. Nekik milyen lehetett? Ó, mamám. Visszatérve a korrepetálásra, az ofőnk erre a reakcióra azt mondta, hogy a mi osztályunkból majd lesznek korrepetitorok. Szuper! Éljen az ofő! Na, kb. itt éreztem azt, hogy végérvényesen végem. De szerencsére túléltem a latint.

Utána még tesin volt egy rövid vicces sztori. Épp a balesetvédelemről beszélgettünk az udvaron, amikor nekem és egy barátnőmnek ( a bicegősnek) feltűnt, hogy egy másik lány nincs ott. Ezután megérkezett az évfolyam lányainak másik fele. Kiderült, hogy ők már jelző csöngőre lementek (ami 3 perccel a becsöngetés előtt van), és az öltözőben várakoztak. A csoport másik fele meg kint. Mi pedig otthagytuk őket, mert nem tudtuk, hogy bent vannak. Persze a tesitanár jófej, így nem írt be nekik igazolatlant, vagy késést. :)

Hát, a mai napom ez volt. Jujj, nem, még egy dolog. Beszéltem barátnőmmel telefonon, és mondta, hogy ő vág közbe magának paradicsomot. Mondtam, hogy én addig meg iszok a csapból. Ezek közben végig telefonáltunk. A fürdőszobából kifele megjegyeztem, hogy nagyon kell vécéznem, de azt majd utána, mert szerintem a kapcsolatunk (ötödik óta ismerjük egymást) nem bírná ki, ha azt hallaná. Na, ezen mindketten elkezdtünk röhögni, majd a végén már egymás röhögésén röhögtünk. Határozottan szórakoztató volt. Közbe megjegyezte, hogy ne nevettessem, mert paradicsomot enne, erre meg én még jobban nevettem, amin ő is elkezdett nevetni. Mikor nagyjából már rendben voltunk, megjegyezte, hogy ezt a beszólást nem várta volna tőlem. Hát, igen, tudok még meglepetéseket okozni, még neki is. Tehát, ennyi volt kb. a mai napom. Meg, még egy utolsó dolog: Végre valahára indulhatunk a Bólyain (matekverseny) a barátnőmmel (a bicegős), mert sikerült beszerveznünk két személyt (az eddigi években nem sikerült, amit nagyon bántunk, mert mind a ketten nagy matekosok vagyunk). Tehát, éljen a bólyai, Obádovics (bár nem tudom, lehet, hogy ő már meghalt, de akkor is éljen), a Latinkorrepetálás, a nyelvvizsga nyolcadikban és a tesitanárunk. Isten áldja a lelküket. Amúgy meg, idén mindenki (minden tanár) azzal toldja meg a mondanivalóját, hogy ebből nyelvvizsga, abból majd érettségi, harmadik tantárgyra meg figyeljünk oda, mert lehet, hogy ezt válasszuk plusz érettségi tantárgynak, a negyedikből hogy majd ezt aki szereti, az felveszi fakultációra, stb. Komolyan, lehet, hogy nekünk nem kell nyolcadikban új sulit keresnünk, de azért egyből az érettségivel, meg az egyetemmel tukmálni. Istenem, mindenki elfelejtette, hogy még csak nyolcadikosok vagyunk? Na mindegy, ehelyett jóccakát!

Na szóval, ezek előkerültek tegnap este, miközben a barátnőmmel beszélgettünk, így azt a fogadalmat tettem neki (ugyan nem ünnepélyesen, de megtettem), hogy innentől minden sulis napról fogok írni legalább két mondatot. Ezt megpróbálom már ma elkezdeni, habár még nincs suli, de a gyakorlás sosem árt. A lényeg az, hogy mostantól remélhetőleg mindennap lehet tőlem ilyesmire számítani.

Bemutatkozás, meg ami lenni szokott

Szóval újrakezdtem, már megint egy újabb bloggal. Jó régen volt az már, mikor utoljára csináltam ilyet, szóval bocsi, ha rosszul csinálnék valamit.
Szóval...
Alapadatok:
Kor: 15 év
Nem: lány
Legfontosabb tulajdonságok: locsi-fecsi, önbizalomhiányos, őrült, könyvmoly, sorozatfüggő
egyéb megjegyzések: furcsa fantáziája van, túl érzékeny, így nem árt vigyázni vele