Szóval ismét jelentkezem. A címből pedig ezúttal sem valami nagy ördöngösség kitalálni, miről is akar szólni ez a poszt. De hogy mégis csak hangulatosan kezdjük:
Tizenhat éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
Na jó, József Attilát mégsem plagizálunk. Meg aztán, még nem is vagyok tizenhat. Jelen pillanatban még 22 és fél órám van hátra tizenöt éves életemből. Amit verstanulással (Csokonai: Az estve, amiben minden szónak csodálatos jelzői vannak, a horizonunk pirult, az enyészet ajtaja, ha nem lenne elég az, hogy ez a két szó egymás mellett áll, még szép is, az estve híves szárnyon jár, szóval érthető, hogy ez a vers minden csodával teli), matektanulással, egy kevés (előre láthatólag túl kevés) alvással, korán keréssel, versfelmondással, dupla földrajzzal és matek dogával fogok tölteni. Hurrá! Zárjuk szépen ezt a korszakot. Mert mégis csak egy korszak lezárásához érünk el tizenhat évesen, nem? Jó, mi magyarok annyira nem, de ha jól tudom, az angolok ilyen idősen érettségiznek, az angol nyelvben sem véletlenül van a sweet sixteen kifejezés, legtöbb gyerekmesében, Disney filmben és ifjúsági regényben tizenhat éves a főszereplő és ilyen idősen történik valami nagy dolog. Rájönnek, hogy tündérek, teljesül tizenhat kívánságuk és csapnak egy nagy bulit (a nagy buli minden ilyesmiben benne van) vagy rájönnek, hogy árnyvadászok (jó, pár nappal korábban, de a lényeg nem változik, meg aztán egy Jace kaliberű sráccal csókolózni maga is nagy dolog, főleg, ha a srác viszont szeret), csak hogy pár példát említsek. Na igen, de az élet nem rajzfilm, film vagy könyv. Mert hogy velem életem első (remélhetőleg kettes vagy talán hármas) matekdogájának kiosztásán kívül semmi nagy nem fog történni, annyi száz. Bár lehet, hogy ez előbbi akkora törést okoz bennem, hogy elindulok egy úton és minden megváltozik... De ne szaladjunk előre és nem is gyártsunk hamis történeteket. Maximum az év végi négyes felé indulok el.
Na de ez van. Nincs okom szomorkodni. Ma gazdagabb lettem röpke három könyvvel, amik itt csábítanak az asztalomon, könyvutalványokkal (amiből kis kiegészítéssel újabb három kijöhet), egy csodás jácinttal és fantasztikus tortám volt. Mi kellhet még? Ja, és azt el is felejtettem, hogy a közeli családtól, megegyezés alapján, holnap kapom meg az ajándékaimat. Amik között lesz valami hóvirág szerű. De pszt, én is csak véletlen szúrtam ki! Úgyhogy semmi okom az aggodalomra. Tanulok még és a holnapi nap pedig csodás lesz. Mert miért ne lenne az? Jó, nem fog kiderülni, hogy tündér vagyok, kívánsággyertyákat sem fogok elfújni és egy Jace-re a leghalványabban hasonlító egyedre sincs esélyem. De olvashatok jókat, vannak barátaim, akikkel remélhetőleg nem fogok összeveszni és a hétfő amúgy sem olyan borzalmas. Az a nyolc óra egy szempillantás alatt eltelik, nem? Meg aztán, hazaér egy barátnőm, aki síelt. Szóval hajrá! Hilary Duffal búcsúzok, akit nem tudok nem szeretni. Még most sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése